|
Hírek / Cikkek
(Ez a cikk egy másik
oldalról származik)
2007. 08. 15 - 2007 Sziget Összefoglaló - Origo
A műsor
szétcsúszása miatt a vártnál kicsit korábban kezdte meg
fellépését a Nagyszínpad idei záró zenekarának
választott Killers, amely színpompás színpadképpel,
elegáns frontemberrel állt ki a közönség elé. Sőt,
nemcsak, hogy kiállt elé, de semmit sem bízva a
véletlenre, rögtön meg is próbálta lerohanni a
legnagyobb slágereivel. Kezdésként a Sam's Town,
aztán egyből a zenekar talán két legnagyobb slágere, a
When You Were Young és a Somebody Told Me
következett, és ezt még meg is fejelte a Bones-szal
és a Smile Like You Mean It-tel.
Nem biztos, hogy
annyira szerencsés politika ellőni az összes puskaport
az elején, főleg, hogy ezekkel sem sikerült
istenigazából felpörgetni a koncertet. És igen, unalmas
folyton a hangzásra panaszkodni, de középtájon a
közönségben annyira halknak tűnt a koncert, mintha egy
másik kis színpadról szűrődne át a zene.
Brandon Flowersből
- akit egyébként sem érces baritonnal áldott meg a sors
- néha alig lehetett valamit hallani, és Dave Keuning
gitárja sem tudta betölteni a keletkezett űrt, a
zenekarból pedig hiányzott a lendület és az igazi
lelkesedés, amit mondjuk a Hives műsorából nem lehetett
hiányolni. Hiába a slágerek (volt még a végén a Mr.
Brightside is), a Killers nem tudta bebizonyítani,
hogy igazi koncertzenekar lenne, pedig csak a dalok
többsége alapján abszolút meg lett volna az esélye, hogy
tízezreket mozgasson meg úgy igazán. Ami viszont feltűnő
volt, az az, hogy Flowers hangja élőben még jobban
hasonlít Meat Loaféra, mint egyébként.
Vissza a Hírek /
Cikkekhez!
Forrás:
http://www.origo.hu/zene/20070815-sziget-hetedik-utolso-nap-juliette-and-the-licks-killers-leningrad.html
|
|